Kesztyűs kézzel bánnak majd szombaton…

2017. május 16. kedd, 08:55 Lovászi Anett
Nyomtatás

Nagy durranásra készül a Magyar Vöröskereszt Pest Megyei Szervezete: közeledik a 46. Országos Elsősegélynyújtó Verseny Pest megyei fordulója. A szuper véres szombat május 20-án, Biatorbágyon, a Szily-kastélyban lesz megrendezve…napsütésben és persze versenydrukkban!

Nem mellesleg az épületegyüttes vadregényes környezete és modern belső része változatos versenyhangulatot fog eredményezni… Már alig várjuk!

Az eddigi évekhez hasonlóan változatos kihívásokkal várja a csapatokat a szervezőgárda, azonban idén több újítással és meglepetéssel is készültek, hogy a résztvevőknek emlékezetes napot varázsoljanak. A versenyzőknek ideje felkötniük a gatyájukat, hiszen nem kevesebb a tét, minthogy az országos döntőn képviselhessék Pest megyét!

Milyen feladatok lesznek? Eláruljuk…

Idén sem maradhatnak el a jól megszokott balesetek és a helyszíni véres pillanatok, melyek a gyermek, ifjúsági és felnőtt kategóriákban várnak megoldásra. A kárhelyeken több sebből vérző imitátorok várják majd a csapatokat, nem kevés izgalmat tartogatva a verseny idejére.

A verseny további része kiderül szombaton Nevetés

A verseny zsűrielnökeként Czinege Bélát, az Országos Mentőszolgálat mentőtisztjét köszönhetjük, aki idén is elfogadta felkérésünket a verseny szakmaiságának biztosítására.

….és üzenjük a rajongóknak, hogy igen, Csöpi is méltóztatik megjelenni a versenyhelyszínen és talán rábeszélhető 1-2 szelfire és ölelgetésre.

Módosítás: ( 2017. május 16. kedd, 09:00 )