Út a megyeitől az országosig

2014. április 22. kedd, 18:30 Megyesi Judit
Nyomtatás

2014. április 26-án a gödöllői Királyi Kastély Erzsébet-kertjében mérik össze elsősegélynyújtó ismereteiket a pest megyei területi fordulók legjobbjai. A verseny ugyanakkor nem ér véget a megyei vetélkedővel, a korosztályonként legmagasabb pontokat elérő csapatok az országos versenyen, 2014. május 17-én mutatkozhatnak be Nyíregyházán.

A 43. Országos Elsősegélynyújtó Versenyen résztvevő csapatainak Szabolcs-Szatmár-Bereg megyeszékhelyének belvárosában kell számot adniuk elméleti és gyakorlati ismereteikről.  Az országos fordulón gyermek, ifjúsági és felnőtt kategóriában induló versenyzők a legjobb elsősegélynyújtó címért küzdenek.  A hazai legnagyobb humanitárius szervezet 1971 óta szervezi meg felmenő rendszerű elsősegélynyújtó versenyét.

 

„…Elsősorban élményeket szeretnénk adni azoknak a gyerekeknek és többnyire fiatal felnőtteknek, akik elindulnak a versenyen. Azt szeretnénk, ha nagyon jól éreznék magukat, miközben izgalmas kihívásokkal és mindennapokban is előforduló baleseti szituációkkal találkoznak. Csak így remélhető, hogy az általunk elért fiatalok a jövő egészségtudatosabb és segítőkészebb társadalmának építőköveivé váljanak.  A gödöllői Királyi Kastélyban minden feltétel adva van ahhoz, hogy tartalmi és módszertani tekintetben egyaránt kiváló megyei döntőt szervezhessünk nem csak a csapatok, hanem remélhetőleg a nézők örömére is.” – nyilatkozza Kovács Dávid a Magyar Vöröskereszt ifjúsági szakmai vezetője.

A felmenő rendszerű elsősegélynyújtó verseny a Magyar Vöröskereszt legnépszerűbb, nagy hagyományokkal rendelkező versenysorozata. A területi fordulók utáni megyei döntő kiemelkedő jelentőséggel bír a Pest Megyei Szervezet életében, hiszen a legjobb megyei csapatok képviselhetik szervezetüket az országos versenyen minden év májusában.

Módosítás: ( 2014. április 22. kedd, 18:37 )