Több ezer rászoruló családon segítettek - Négy év után zárul a Magyar Vöröskereszt Remény Programja

2014. december 11. csütörtök, 13:59 Megyesi Judit
Nyomtatás

Négy év alatt mintegy háromezer rászoruló család életét tette szebbé a Magyar Vöröskereszt Remény Programja. A több mint 370 millió forintos összköltségvetésű projektet egy egész napos szakmai konferenciával zárta a szervezet.

A Remény Program a Dán Vöröskereszttel együttműködve, a Velux Alapítvány támogatásával 2011. és 2014. között valósult meg azért, hogy a Magyar Vöröskereszt által fenntartott családok átmeneti otthonaiban élő és nyári táborok foglalkozásain részt vevő hátrányos helyzetű gyermekek társadalmi reintegrációját elősegítse. A nagyszabású projektet december 10-én zárták egy egész napos szakmai konferenciával, melyen a program résztvevő 10 Családok Átmeneti Otthonának munkatársai is részt vettek.

A záró konferencián a program eredményeinek ismertetése mellett az otthonokban dolgozó szakembereknek workshopok keretében volt lehetőségük megvitatni a tapasztalataikat. Szó volt az otthonokban végezhető önkéntes munkáról, vagy a pszichoszociális segítségnyújtás tapasztalatairól a szülő-gyermek viszonyokat illetően.

A program teljes költségvetése több mint 370 millió forint volt, melyből a három év alatt közvetlenül közel háromezer rászoruló családnak segítettek. A Dán Vöröskereszt és a Velux Alapítány támogatásával elsősorban a Magyar Vöröskereszt Családok Átmeneti Otthonaiban élőket és dolgozókat segítették, illetve hátrányos helyzetű gyermekek nyári táborozását finanszírozták. A Program célja elsősorban a sérülékeny gyermekek pszichoszociális fejlesztése, a gyermekek és szüleik az integrációjának, reintegrációjának elősegítése és a fizikai környezetük javítása volt.

A Remény program támogatásával a humanitárius szervezet két kiléptető lakást is vásárolt, így az otthonból kiköltöző családok újrakezdését segítik. Ezen kívül vásároltak számítógépeket, fejlesztőjátékokat, nyári táborok és egyéb szabadidős programokat valósítottak meg, hátrányos helyzetű gyermekek iskolakezdését segítették. Az otthonokban dolgozók továbbképzéseken vettek részt, a családok mentori támogatást kaptak.

A Magyar Vöröskereszt Családok Átmeneti Otthonairól:

A Magyar Vöröskereszt 1991-ben nyitotta meg a családok részére az első otthon kapuját, majd 1992-ben és 1993-ban a következőket. A „Családok Átmeneti Otthonai”, olyan átmeneti szállások, amelyek nehéz helyzetbe került családokat fogad be, leginkább egyedülálló anyákat és gyermekeiket. A családok maguk kérik az elhelyezésüket, melynek számos oka lehet, így például bántalmazó előli menekülés, tartozás miatti kiköltöztetés, albérleti díj fizetésének képtelensége. Az otthonban a családok maximum egy évig tartózkodhatnak, mely indokoltság esetén 6 hónappal meghosszabbítható. A Magyar Vöröskereszt jelenleg 10 Családok Átmeneti Otthonát működtet Magyarországon, 8 településen.

A családok átmeneti otthonában nyújtott szolgáltatások célja, hogy szükségletei szerint segítse a családot a gyermeknevelésben, biztosítsa a gyermekek fejlődését, megelőzze, illetve megszüntesse a gyermekek veszélyeztetettségét, és tegye lehetővé a család együtt maradását. Az otthonok ezt a feladatukat a gyermekek érdekeinek figyelembe vételével, a szülőkkel együttműködve látják el. Az együttműködés formája az intézményvezető, a családgondozó és a szülő(k) megállapodása. Ezek a megállapodások képezik a gondozási folyamat alapját.

Forrás: www.voroskereszt.hu