Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Magyar Vöröskereszt   Keresőszolgálat   Véradó Adatbázis   Véradásszervezés   Megyei Szervezetek   Magyar Ifjúsági Vöröskereszt

Adományozás helyi szinten Akciók, programok


Akciók, programok

Elindultak az adományok a Megyeházáról

E-mail Nyomtatás PDF

Több mint 30 doboznyi ruha, tartós élelmiszer, tisztítószer és ágynemű gyűlt össze a borsodi árvízkárosult családok számára.

Dr. Szép Tibor, a Pest Megyei Önkormányzat főjegyzője adta át azokat az adományokat a Vöröskereszt Pest Megyei Szervezetének, amelyek a két szervezet közös adománygyűjtő akciója során összegyűltek. Mint mondta, az első gondolat a szolidaritásé volt, amikor tudomást szereztek a Borsod-Abaúj-Zemplén megyében történtekről. A felhívás közzététele után nemcsak az önkormányzat dolgozóitól, hanem több Pest megyei településről is érkezett felajánlás, valamint a Megyeháza környékén lakók is kivették a részüket az adakozásból. Így több kartonnyi ásványvíz, fertőtlenítőszer, ágynemű és tartós élelmiszer gyűlt össze.

Dr. Zelen Béla, a Magyar Vöröskereszt Pest Megyei Szervezetének elnöke hangsúlyozta, hogy ez az akció azért lehetett ilyen sikerese, mert a Pest Megyei Önkormányzattal régóta jó viszonyt ápolnak. „Szinte ismerjük egymás gondolatát, így az elgondolást tettek követték, aminek eredményét jelzi az összegyűlt adomány mennyisége”.

Török László, a Pest Megyei Vöröskereszt igazgatója azt emelte ki a segély átvételekor, hogy Pest megyében nemcsak a megyei önkormányzat, hanem a települések is sok segítséget nyújtottak az adományok gyűjtésében.

Az adományok a Vöröskereszt segítségével jutnak el a rászorultakhoz Borsod-Abaúj-Zemplén megyébe.

 






A Magyar Vöröskereszt Pest Megyei Szervezetét a Magyar Élelmiszerbank Egyesület támogatja.

 


Kövess a Facebookon

Kapcsolódó kép

A MagNet Bank a Magyar Vöröskereszt Pest Megyei Szervezetének Támogatója

IT-Nav Hungary - Webmail
http://www.veradas.hu - Adjon vért Ön is!

Közösségi oldalak


2026  Június 2026 Július 2026  Augusztus
Va Ke Sz Cs Sz
1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31

Látogatottság 2010.12.07. óta

mod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_counter
mod_vvisit_counterMa4330
mod_vvisit_counterTegnap6207
mod_vvisit_counterA hónapban52945
mod_vvisit_counterÖsszesen26468206