A magyar történelem e jeles napján több forradalmi és szabadságharcos hősre emlékezünk. Habár 1848-49 idején még nem beszélhetünk vöröskeresztes egyletről vagy szervezetről, a forradalom és a harc idején már lefektették a későbbi eszme alapjait.

A vöröskeresztes tevékenységgel kapcsolatban érdemes kiemelni két személyiséget is.

Ivánka Imre (1818-1896) 1848-as honvéd ezredes volt, Batthyány Lajos miniszterelnök titkára. Alakulatának kiemelkedő szerepe volt a pákozdi csatában, Jellasics nagyobb létszámú és képzettebb hadai felett aratott győzelemben. A szabadságharcot követően tevékenyen részt vett a Magyar Vöröskereszt megalapításában, amelynek gondnoka is lett az 1881 és 1890 közötti időszakban. Olyannyira jeles képviselő, hogy 1884-ben a Nemzetközi Vöröskereszt II. genfi értekezletén a magyar vöröskeresztes tevékenységekről is beszámol.

A vöröskeresztes segítségnyújtás alapvető értékét 1848-ban már Kossuth Zsuzsanna (1817-1854) is megalapozta, akit testvére, Kossuth Lajos, a forradalom és szabadságharc idején a tábori kórházak főápolónőjének nevezett ki. Amellett, hogy megszervezte az első katonakórházakat, minden sebesült ápolását kezdeményezte: nem csak szabadságharcos, hanem az ellenséges császári sereg sebesültjeit is ellátta. Ezzel hívta fel a világ figyelmét a megkülönböztetés-nélküli segítségnyújtás jelentőségére. Emellett az önkéntesség alapjait is megteremtette: 1849 áprilisában felszólította a magyar nőket, hogy a sebesültek ápolásában önkéntesként vegyenek részt.

Ebben a rohanó világban álljunk meg egy percre, emlékezzünk rájuk és tetteikre, amelyek a mai napig hatással vannak mindennapi tevékenységeinkre!